Van, hogy szabálytalankodunk. Felmérve annak minden lehetséges következményeit (Jó esetben. Legalább is így volna szerencsés. Mélyebben ezt a gondolatot tovább víve ezzel is bekorlátoznom magam. Mert sokszor a nem végig gondolás hozta esetleg kellemetlen helyzet visz valamerre előre. De ez már haladóknak, szóval nem fejtem tovább.), felvállaljuk magát a szabályszegést és annak esetleges negatív hatását, mint pl. egy bírság.

Vannak sarkos szabálykövetők, akik előszeretettel figyelmeztetnek másokat is a szabályok betartására, és akik bizonyosan mindig, bármilyen körülmények között minden szabályt betartanak az életükben, mondván lényegtelen minden érv, a szabályok mindenkire vonatkoznak. (Gyanítom azért tudnék olyan helyzetet mutatni, ahol a legszigorúbb szabálykövetők is megtörnek.)

Szóval, tökéletesen igazuk van abban, hogy a szabályok azért szabályok, hogy betartsuk őket.
Felötlik egy dolog bennem, amivel már Teréz anya is foglalkozott: "Ha mindenki a saját portáján sepregetne, az egész világ tiszta lenne."

Mert az van, hogy a legtöbb esetben az emberek azt nézik mit csinál, vagy mit nem csinál a másik. Emberek esnek egymásnak a közösségi oldalakon, középkori csőcselékké alacsonyodva, mert mindenki mindent jobban tud a másiknál.
Ha rend van önmagamban, fel sem merül bennem, hogy bárkit is megítéljek.

Mindig mindenki a tőle telhető legjobb döntést hozza döntéshelyzetben.

Kapásból a negatív feltételezés, ahelyett, hogy felmerülne volna, hogy esetleg nyomós oka van a szabályszegőnek arra, hogy így döntött. Ismeretlenül kérdőjelezi meg a másikat abban, hogy képes a felelősségteljes döntéshozatalra.

Azok az emberek, akik önmagukban bizonytalanok, ők azok, akik folyton megkérdőjeleznek másokat.

És ahogy elnézem a social mediat, az emberek többsége sajnos ebbe a kategóriába tartozik. Annyi kérdőjel van a saját életükben, hogy mások értékítéletét, értelmét döntéshozó képességét kérdőjelezik meg.

Aki döntéseit az intuíciójára hallgatva hozza meg nap mint nap, szemben az elme korlátoltságával, mely korlátoltság a korábbi tapasztalatokon alapulva beszűkíti a gondolkodást, sokkal nyugodtabban és biztosabban hoz helyes döntéseket, nem kérdőjelezve azt.

Az elme, az ego a korábbi tapasztalatokból, régi energiamintázatokból álló rendszer, mely behatárol minket.
Ha képes vagyok kiüríteni az elmémet, és önvalómba merülve a "semmiben" létezve az önvalómra hallgatni, ami igazából vagyok, én, a "semmiben" nem jelennek meg a múlt tapasztalásai, így a döntés nem korlátozódik be a korábbi tapasztalások miatt.
Ez azért fontos, mert így lehetőségem van olyan nézőponthoz, kreatív ötlethez jutni, mely a döntés utáni helyzetet sokkal jobbra pozícionalizálja, mint azt akár álmomban gondoltam volna. Önvalónkban olyan isteni kreatív energiákhoz juthatunk, melyeket ha használunk, többé nem kérdőjeleződünk meg önmagunkban.

"A megnevezhetetlent, Paul Brunton angolul „Self”-nek jelezte, amelyet Baktay Ervin „Önvaló”-ként fordított, kb. 1934-ben.

A Self szó jelentését Srí Ramana Maharsi a következőként határozta meg Ulladu Narpadu Anubandhum tamil nyelvű művében:

„Az Önvaló az, amiben a világegyetem, a valóság szünet nélkül létezni látszik, az, amiből ez megszületik, az amiben ez létezik és megszűnik. Ez Az, ami csakugyan valójában létezik. Tartsd becsben az Önvalót, ami a Szívedben lévő valóság.”

Más szóval, egy mindentől független, folyamatosan létező, mindent tartalmazó, változatlan, abszolút tudatosság."

Forrás: Wikipedia

Visszatérve az eredeti példához.
Bármilyen szabálynál érvényes lehet az, hogy annak megszegése a legjobb döntés. Így a körülmények ismerete nélkül senkinek sincs joga pálcát törni senki felett, főképp, ha jó szándék, segíteni akarás, jóindulat nem vezérli.